Sziasztok!

Szeretném nektek bemutatni az utolsó „Our Voice”-os táborunknak a keddi napját. (2023.11.28)

A napnak a délelőttjét élveztem, mivel a „Start-Up”-okkal foglalkoztunk. Számomra ez egy fontos dolog, mert fiatalként ez egy nagyon jó tanulási folyamat, és el tudok sajátítani olyan dolgokat, amiket a jövőben hasznosítani tudunk. Ezzel szeretnék még foglalkozni, mert úgy érzem ennek van haszna az én jövőmre nézve.

Délután voltak kavarodások, de volt egy hosszas beszélgetésünk, amiben sikerült mindent tisztázni, ezért sokkal jobb volt a délután. Mivel most Belgiumban vagyunk, azon belül pedig Kortrijk-ban elmentünk ebbe a szép városba sétálni, az egyik képzőnknek, “Steff”-nek megnéztük a munkahelyét, ami szintén a városban van. Nagyon eltér a budapesti környezettől a város, nagyon szép volt és én nagyon örülök neki, hogy itt szálltunk meg.

Ez a tábor nekem kifejezetten tetszik, mert mindent mi csinálunk, pl:. együtt főzünk, mosogatunk vagy éppen vásárolunk.

A mai napunknak még mindig nincsen vége, várom már, mit tartogathat ez a hét.

Ocean